„Felveszem még a bohócjelmezt, hátha megjön a fotós” – mondta az interjú előtt. Nem is nekem, inkább magának, miközben nyakába akasztotta gumis-kapcsos nyakkendőjét. Máriás Béla, azaz drMáriás magára társadalomsebészként hivatkozik, a szikéje a metsző kritika. Egész életét egyetlen performance-nak tartja, és ezzel nehéz vitatkozni. Műtermében találkoztunk, és beszélgettünk hatalomról, menekülésről, kelet-európai identitásról és arról, hogy festményeihez mindig tartozik történet.

Forbes.hu: Hallottam olyan pletykát, hogy az aukciósházak félnek kitenni a képeit, ami azért furcsa, mert ha nem tévedek, politikai oldalról kerületi képviselőnél nagyobb kutya sohasem állt bele önbe.

drMáriás: Nyíltan nem, de nyilván a politikusok annál sokkal rafináltabbak, mint hogy nyíltan ítéljenek el egy művészt. Az igazából őket helyezi hülye helyzetbe, hogy lám, ők milyen gonosz tiltó mackók, miközben igazából kurvára örülnének, ha nem születnének meg ezek a festmények, főleg nem volnának kiállítva. Hogy az aukciós házak hogyan működnek, mi a helyzetük, a politikájuk, és így tovább, azt én nem tudom, nem is nagyon foglalkoztat. 

Hogy ki mit tilt ma vagy az előző négy, nyolc, tizenhat évben Magyarországon? Úgy gondolom, hogy engem épp eleget tiltottak, teljesen nyilvánvaló volt, hogy az MTI tilt, ezt maguk is egyértelművé tették. Tiltottak a kiállítóhelyek, ahol nem állíthattam ki, a Ludwig, a Műcsarnok és a többi. Tehát tulajdonképpen le voltam tiltva, és lehet, hogy még most is le vagyok az M5-ről és a többi kulturális állami csatornáról. 

Én egy nem kedvelt figura voltam az előző rendszer számára, hogy a mostani hogyan fog viszonyulni, nem tudom, majd meglátjuk. Nem ez a fontos. Az a fontos, hogy legyünk szabadok, és ne az legyen a legfontosabb, hogy megpróbáljunk megfelelni egymásnak.

Miért zavarhatja a politikát a művészet? Alapvetően nagyon szűk rétegnek szól, akik amúgy sem festmények alapján alakítják ki közéleti véleményüket. Össztársadalmi szempontból szerény a hatása, ehhez képest aránytalanul sok energiát tettek ebbe.

Kispolgári mentalitású társadalomban élünk, a művészet is alapvetően kispolgári. Ez pedig azt feltételezi, hogy van egy kötelező bájolgás, néha itt-ott egy kis áthallás, de nem szokás, nem udvarias ennél valami merészebbet csinálni. Hogy ez mekkora réteget ér el, és politikailag mekkora a közvetlen befolyásolási százaléka, nem tudom. De úgy gondolom, hogy az értelmiség jegyében legyenek társadalmi jelenségekről és személyekről egyfajta szabadságot, önállóságot, szabad véleményt, kritikát megfogalmazó művészeti megnyilatkozások. 

Az én tevékenységem leginkább ebbe a csoportba sorolható, és hogy most éppen betiltják vagy nem tiltják, elégetik a képeimet, vagy kiteszik egy kirakatba, az attól függ, hogy mennyire tartják veszélyesnek vagy kanonizáltnak. Nyilván vannak helyek, ahol már kint lógnak a képeim, és vannak, ahol viszont tűzzel-vassal irtanák őket. Ez részben egy társadalom civilizáltságát is képes megmutatni.

A Máriás-legendáriumnak része a szorgalom. Máig mindennap ötkor kel?

Igen. Szeretek dolgozni. Volt egy korszak az életemben, amikor rá voltam kényszerülve, hogy jóformán minden munkát elvállaljak. A zöme angol nyelvvel kapcsolatos munka volt, fordítás, nyelvoktatás és így tovább, mert aránylag jól tudok angolul. Ma is végzek nem művészi munkát is, hogy az egzisztenciális biztonságom meglegyen, és ne kényszerüljek rá, mint nagyon sok más művész barátom, hogy prostituálódjak a művészetemben.

Ma mik ezek a nem művészi munkák?

Alapvetően internetes munkák.

De mégis mi? Onlyfans?