Valahogy az egész világunkat átszövi a hatalom – erről szól Tompa Andrea legújabb regénye, a Kiváló testek. No meg férfitestekről, meleg közösségekről és besúgókról a 80-as évek Romániájában. Interjú a szerzővel homofóbiáról, a székely lányról, aki nem fogadhatott örökbe egy kutyát, mert akcentussal beszél románul, Krisztus fütyköséről és a fingról, ami az ellenállás legkisebb eszköze lehet egy díjátadón a diktatúrában.

Forbes.hu: Legújabb regényedet, a Kiváló testeket nehéz nem a NER homofób, diktatórikus természetének a kritikájaként értelmezni. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy arról írsz könyvet: a hatalomnak semmi köze nem lehet ahhoz, hogy ki kit szeret és ki kivel szexel?

Tompa Andrea: Az, hogy éppen miről írok, nyilván nem független attól, mi vett körül minket – és jó kedvvel mondom ezt most már múlt időben. Nekem komoly cezúra volt, ami a Meseország mindenkié című kötettel történt 2020-ban. Amikor a könyvet ledarálta egy anya, aki azóta sokszor ismét lejáratta magát, legutóbb tegnap is a parlamentben (augusztus 10-én a Mi Hazánk frakció néhány tagja, köztük Dúró Dóra távol maradt, amikor a parlament a roma holokauszt áldozataira emlékezett – a szerk.), az bizonyos értelemben berántotta az én identitástörténetemet is.

Személyesen is nagyon felzaklatott, miután írtam a kötetbe az örökbefogadásról egy történetet, mert abban vagyok érintett, és mint családmodellt, az enyémet is bántotta, még ha nyilván nem is én voltam a célpont. Aztán ez az egész történetet katalizálta az elmebeteg – és egyébként itt megemlíteném, hogy még ma is érvényben lévő –, úgynevezett gyermekvédelmi törvény, ami elkezdte összemosni a pedofíliát a melegséggel.

Nem az van, hogy homofóbok voltak az Orbán-kormány politikusai, nem hiszem, hogy Orbán Viktor vagy Szájer József homofób (és ez mindegy is), a politikai üzeneteik viszont azok.

És akkor még csak Magyarországról beszélünk, de közben az egész világban erősödik a homofóbia, és valószínűleg a legkitettebb emberek most mindenhol a transzneműek. Ha ez a kontextus nem vett volna körül ennyire bántón, akkor nyilván nem kezdtem volna el a témával mélyebben foglalkozni, hiszen olyan kérdésekről, problémákról, amik már megoldódtak és túlléptünk rajtuk, nem szoktam írni.

Volt azért egy szép momentum is: amikor a Meseországgal az Európai Bizottság meghívására Brüsszelben tartottunk könyvbemutatót, és elmondhattuk, hogy mi történt Magyarországon, én is kaphattam öt percet, hogy beszéljek. Akkor elkezdtem érzékelni a mindenhonnan érkező erős szolidaritást.

A Kiváló testek a melegekről, a testek szabadságáról szól, kapott már bántó kritikát?

Épp tegnap tettem ki büszkén egy posztot, hogy a Hargita Népében megjelent róla egy elemzés, erre az első hozzászólás azonnal mélyen mocskolódó volt. Nyilván az ember azonnal letiltja, de attól még szembe kell néznünk vele, hogy a homofóbia nem ment el, itt van, és itt is lesz. Mindenesetre egyszerre élhettem meg, hogy született a könyvről egy erdélyi kritika, és hogy ugyanonnan jött egy mocsok is.