Mindezt alig egy hónap alatt.
Mínusz 65 milliárd forinton áll a főváros számlája, miközben szeptember végéig 125 milliárd forintnyi hitelt kell rendeznie a fővárosnak és a BKK-nak – tudta meg a Népszava. A helyzetet az is nehezíti, hogy Budapest idén egyetlen forint állami támogatást sem kapott.
Súlyos pénzügyi helyzetben van Budapest: miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a főváros folyószámlája, alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetniük – tudta meg a Népszava. A hírportál azt írta, a Karácsony Gergely vezette fővárosnak szeptember 19-ig vissza kell fizetnie az idén felvett, 80 milliárd forintos folyószámlahitelt, a hónap végéig pedig törleszteni kell azt a 45 milliárd forintos átmeneti forgóeszközhitelt is, amelyet a közlekedésszervező BKK Zrt. vett fel márciusban az évközi fizetőképesség fenntartására.
Kutyaszorítóba került Budapest: 65 milliárdos mínuszból kell kifizetnie, 125 milliárdos tartozást (Fotó: Mediaworks)A Népszava információi szerint az utóbbit részben a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában álló MBH Bank biztosította, és a tulajdonos főváros segítsége nélkül a BKK aligha tud törleszteni, azonban Budapest számlája jelenleg 65 milliárd forintos mínuszban áll. Kiemelték:
átmeneti enyhülést ugyan hoz az iparűzési adó szeptemberben befolyó második részlete, de az előzetes számítások szerint a hitelek visszafizetése, a feltorlódott számlák kiegyenlítése és a működés költsége október elejére ismét kiüríti a kasszát.
Ráadásul a főváros idén egyetlen forint állami támogatást sem kapott – sem az előző, sem a jelenlegi kormánytól. Az állami normatíva egész évre 39,5 milliárd forint lenne, ami a lap szerint akkor is elmaradna a tényleges működési költségektől, ha megkapnák; a fővárosi közösségi közlekedésre járó 12 milliárdos normatívát pedig az egymást váltó kormányok a szolidaritási hozzájárulás tartozásába számítják be.
A Népszava szerint vészmegoldásként a Fővárosi Közgyűlés a szeptember végi ülésén dönthet újabb évközi folyószámlahitel felvételéről, a lap szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy kapnának ajánlatot bármely pénzintézettől, mert kevés biztosítékot tudnak felmutatni.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Szerverlefoglalások: helyt adott a Fidesz panaszának a Legfőbb Ügyészség | 0 | 7.35 | 12-08-2026 |
| 2 | Szakértő az Origónak: ezermilliárd forintba is kerülhet a paksi kiesés | 0 | 8.79 | 12-08-2026 |
| 3 | Betiltották a 2 méternél hosszabb kutyapórázokat egy francia városban | 0 | 12.98 | 12-08-2026 |
| 4 | Lázár a legdrágább utat választotta, ennyivel többe fájhat nekünk, ha tényleg Mészárosék kapják az M6-os fenntartását | -5 | 6 | 17-07-2026 |
| 5 | Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az Országos Mentőszolgálatnál | 0 | 7.28 | 12-08-2026 |
| 6 | Milliós kártérítést kapott a férfi, akinek leverték a lépét a tököli börtönben | 0 | 7.79 | 12-08-2026 |
| 7 | Le akarták törni a Szabadság híd tetejéről a Szent Koronát, feljelentés lett a vége | 0 | 7.35 | 12-08-2026 |
| 8 | Hárman is milliomossá váltak: kihúzták a hatos lottó nyerőszámait | 5 | 5 | 28-06-2026 |
| 9 | Leállították a külsősök kifizetését a közmédiában | 0 | 5 | 15-07-2026 |
| 10 | Búvárkodás közben rántotta a víz alá a férfit egy cápa | 0 | 17.42 | 02-08-2026 |