Meg kell ismételni a kényszerintézkedést.
Döntött a Legfőbb Ügyészség a Fidesz szervereit érintő kutatások és lefoglalások miatt benyújtott panaszokról. Az NKA-ügyben a kutatás elrendelését jogszerűnek találták, a lefoglalásokkal kapcsolatban azonban helyt adtak a párt panaszának.
Elutasította a Legfőbb Ügyészség a Fidesz egyes, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében lefolytatott kutatás miatti panaszait – adta hírül szerdai közleményében a testület. Ahogy arról az Origo is beszámolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség – az NKA-ból odaítélt mintegy 17 milliárd forint értékű támogatási összeg kapcsán – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.
Elutasította a Legfőbb Ügyészség a Fidesz kutatásokkal kapcsolatos panaszait az NKA-ügyben, a lefoglalások ügyében viszont helyt adott a kifogásnak (Forrás: Origo)Július 21-én a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség „nyomozati cselekményt” folytatott le a Fidesz szervereit biztosító központban. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója erről azt írta: az ügyészség nyomozói megjelentek a központban, „azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait”.
Reagált a FideszA Legfőbb Ügyészség közölte: szakfőosztálya elutasította a Fidesz – mint vagyoni érdekelt és kényszerintézkedéssel érintett – panaszait a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kutatást elrendelő határozatai ellen. A szakfőosztály ugyanakkor helyt adott a párt lefoglalást elrendelő főügyészségi határozatok elleni panaszainak, és a kényszerintézkedés megismétlésére hívta fel a nyomozást folytató főügyészséget.
Nemsokkal a közlemény megjelenése után a Fidesz is reagált. Az Origo megkeresésére a párt azt írta: bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a Fidesz szervereinek hatósági eltulajdonítása. Úgy vélik, az informatikai rendszerük erőszakos hatalmi megtámadása ügyében a fejlemények a párt álláspontját igazolják.
Követeljük, hogy Magyar Péterék a hatósági eljárásba csomagolt önkényes politikai bosszúhadjáratot hagyják abba, a szervereinket meg adják vissza! Kíváncsian várjuk, hogy a Bács-Kiskun vármegyei főügyészségen milyen felelősségrevonás lesz a következménye a Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen fellépésüknek
– írták.