Vágólapra másolva!

• Szent Gellért velencei bencés szerzetesként került Magyarországra, majd István király fiának, Imre hercegnek a nevelője és a csanádi egyházmegye első püspöke lett.
• 1046. szeptember 24-én, a Vata-féle felkelés idején ölték meg a Duna budai partján, a később róla elnevezett hegy közelében.
• Halálának pontos körülményeit legendák is kiszínezték: a legismertebb változat szerint szöges hordóban gurították le a hegyről, ezt azonban nem lehet biztos történeti tényként kezelni.
• A Gellért-hegy évszázadokkal később a magyar boszorkányhit egyik leghíresebb helyszínévé vált. Boszorkányperekben is felbukkan a „Gellért-hegyre járás”.
• A boszorkányszombatok természetesen a néphit világához tartoznak, de a róluk szóló történetek olyan erősen beépültek a folklórba, hogy még az ország távoli vidékein is ismerték őket.

A Gellért-hegy a vértanú püspök után kapta a nevét. Nemcsak róla szólnak legendák, hanem az ott zajló állítólagos boszorkányszombatokról. Utánajártunk, hogy mi az igazság a mítoszok mögött. 

Szent Gellért alakját ma elsősorban a róla elnevezett budapesti heggyel kapcsoljuk össze, pedig életének nagyobb része egészen máshol zajlott. Velencéből származott, bencés szerzetes volt, és eredeti tervei szerint a Szentföldre akart eljutni. Magyarországon azonban olyan fordulatot vett az élete, amely végül az Árpád-kor egyik legfontosabb egyházi személyiségévé tette.

A hagyomány szerint István király felismerte a művelt szerzetes képességeit, és rábízta fia, Imre herceg nevelését. Gellért később Bakonybél környékére vonult vissza, ám remeteélete nem tartott örökké.

Miután István király hatalma megszilárdult a Maros vidékén, Gellértet bízta meg az ottani egyházszervezet kiépítésével. 1030 körül ő lett a csanádi püspökség első püspöke. Nem egyszerűen hittérítőként működött: templomok és az egyházi oktatás megszervezése is kapcsolódott tevékenységéhez. Egyetlen teljes egészében fennmaradt műve, a latin nyelvű Deliberatio a korai magyarországi művelődéstörténet különleges emléke. István 1038-as halálát követően azonban az ország politikai helyzete egyre bizonytalanabbá vált.

Orseolo Péter második uralkodása alatt súlyos politikai válság alakult ki, amelyhez a kereszténység és az új állami berendezkedés ellen irányuló indulatok is társultak. Ebben a helyzetben robbant ki 1046-ban az úgynevezett Vata-féle felkelés.

Gellért több püspöktársával együtt a hazatérő Árpád-házi hercegek, András és Levente elé indult. Útja azonban a Duna mellett véget ért. 1046. szeptember 24-én a felkelők megtámadták és megölték a csanádi püspököt. A történeti és egyházi hagyomány abban egyértelmű, hogy Gellért ezen a napon erőszakos halált halt. A Vatikán martirológiai összefoglalója úgy őrzi emlékét, mint akit pogányok öltek meg a Duna partján.

A legismertebb történet szerint Gellértet egy szögekkel kivert hordóba vagy kordéra tették, majd a meredek hegyoldalon a Dunához taszították. Más változatok szerint előbb megkövezték, illetve a lezuhanást túlélő püspökkel végül a folyóparton végeztek.

A látványos hordótörténet mélyen beépült a magyar történelmi emlékezetbe, de nem kezelhető minden részletében bizonyított tényként. Gellért életének történetét középkori legendák őrizték meg, amelyek történeti információkat és a szentéletrajzokra jellemző motívumokat egyaránt tartalmaznak.

Annyi azonban biztos, hogy halálát a hegyhez kötötte az utókor. A korábban Kelen-hegyként ismert magaslat idővel Gellért nevét vette fel. A püspököt 1083-ban, Szent László uralkodása idején avatták szentté.

A történet itt különös fordulatot vesz. A keresztény vértanúról elnevezett hegyből a magyar néphagyomány egyik legfontosabb természetfeletti helyszíne lett.

A Gellért-hegyet évszázadokon át boszorkányok gyülekezőhelyének tartották. A Magyar Néprajz összefoglalása szerint az ország legismertebb központi boszorkánytalálkozó-helye éppen a Gellért-hegy volt. A hiedelem ráadásul messze túlnőtt Budán: több száz kilométerrel távolabbi vidékeken is azt mesélték, hogy a boszorkányok ide járnak.

Ennek nyomai nemcsak későbbi mesékben maradtak fenn. Egy 2024-ben megjelent tudományos feldolgozás szerint a boszorkányok és a Gellért-hegy kapcsolatára egy 1682-es debreceni vádban található az egyik korai adat, a 18. század elejére pedig a hegy a boszorkánygyűlések legfontosabb magyarországi képzeletbeli helyszínévé vált.

A néphit rendkívül színes történeteket őrzött meg. A boszorkányokról azt mesélték, hogy különleges módon jutottak el a hegyre, ott táncoltak, mulatoztak és az ördöggel találkoztak. Egyes történetekben seprű, állat vagy akár „megnyergelt” ember szolgált közlekedési eszközként.

Ezeknek a történeteknek egy része boszorkányperek vallomásaiban is felbukkan. A források értelmezésekor azonban különösen fontos az óvatosság: számos vallomás kényszer, fenyegetés vagy kínvallatás közben született, ezért nem valamiféle titkos társaság tényleges működésének bizonyítékai. Sokkal inkább azt mutatják meg, miben hittek – vagy mit vártak el válaszként – a 17–18. század emberei. A Gellért-hegy olyan erősen összefonódott ezzel a képzetvilággal, hogy a „Gellért-hegyre járás” önálló folklórmotívummá vált.

Különösen érdekes, hogy nemcsak budai emberek beszéltek róla. Debreceni, szatmári és más vidéki perekben is felbukkant a Gellért-hegy mint a boszorkányok találkozóhelye. Egy 1741-es paksi boszorkányper vádlottját például arról faggatták, járt-e Szent Gellért hegyén. Más történetek szerint a boszorkányok évente meghatározott alkalmakkor tartották ott nagy összejövetelüket. Szatmár vármegye egyes településein Szent György napjához kapcsolták a képzeletbeli gyűlést.

A Gellért-hegy tehát egyfajta magyar „boszorkányközponttá” vált a folklórban, még olyan közösségek számára is, amelyek lakói valószínűleg soha életükben nem jártak Budán.

Erre nincs egyetlen bizonyítható magyarázat. A hegy látványa önmagában alkalmas lehetett arra, hogy megmozgassa az emberek képzeletét: meredek sziklafala a Duna fölé magasodott, barlangjai, forrásai és nehezen járható részei pedig egészen más képet mutattak, mint a mai parkosított városi környezet.

Ehhez társult Gellért püspök erőszakos halálának emléke. Dömötör Sándor néprajzkutató már egy történeti tanulmányban foglalkozott azzal a lehetőséggel, hogy a Gellérthez kötődő hagyomány és a későbbi boszorkányhiedelmek idővel egymásra rakódtak. Ugyanakkor maga is hangsúlyozta: a 11. és a 17. századi adatok között akkora időbeli szakadék van, hogy közvetlen folytonosságot nem lehet bizonyítani.

Ez fontos különbség. Nincs történeti bizonyíték arra, hogy a Gellért-hegyen valóban boszorkányszombatokat tartottak, arra viszont bőséges bizonyítékunk van, hogy az emberek évszázadokon keresztül hittek vagy beszéltek ezekről.

A boszorkányok eltűntek a pesti-budai ember mindennapi hiedelemvilágából, a Gellért-hegy azonban nem veszítette el titokzatos hírét.

A későbbi korok új történeteket termeltek ki. A Citadella körül például szellemekről és titkos föld alatti járatokról szóló városi legendák terjedtek el. Ezeket már nem érdemes összekeverni a történelmi tényekkel: a városi folklór folyamatosan új történetekkel ruházza fel azokat a helyeket, amelyeknek eleve különleges múltjuk van. A Gellért-hegy pedig tökéletes terep ehhez.

Egy keresztény vértanú halála, középkori hagyományok, boszorkányperek, ördögökről szóló népi történetek és a később fölé magasodó Citadella együtt alakították ki azt a különös kulturális rétegződést, amely Budapest kevés más pontjára jellemző.

Szeptember 24-én ezért nemcsak egy csaknem ezer éve meghalt püspökre emlékezhetünk. Szent Gellért története azt is megmutatja, hogyan változhat egy valós történelmi esemény legendává, majd hogyan születhetnek ugyanazon a helyen évszázadokon át újabb és újabb történetek.

Az alábbi videóból további városi legendákat ismerhetsz meg:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!