Új elnökkel és megújult igazgatósággal folytatja munkáját az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). Az egyesület közleménye szerint továbbra is az együttműködés és a párbeszéd erősítésére, valamint a korszerű terápiák magyarországi hozzáférésének elősegítésére helyezik a hangsúlyt.
Új elnökkel és megújult igazgatósággal folytatja munkáját az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). Az egyesület közleménye szerint továbbra is az együttműködés és a párbeszéd erősítésére, valamint a korszerű terápiák magyarországi hozzáférésének elősegítésére helyezik a hangsúlyt.
Megújult összetétellel, új elnökkel folytatja munkáját az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatósága, amelynek tagjai között is történt néhány változás. Az egyesület szakmai és érdekképviseleti munkáját az új vezetés mellett továbbra is Dr. Szalóki Katalin igazgató segíti.
Hat cégvezető alkotja az igazgatóságotA jelenlegi igazgatóságban a gyógyszerfejlesztés meghatározó vállalatainak magyarországi vezetői kaptak helyet:
Az AIPM igazgatói tisztségét továbbra is Dr. Szalóki Katalin tölti be.
Az igazgatóság élén Pawel Tokarzewski-t, az Eli Lilly Hungary ügyvezető igazgatóját Dr. Peter Ahnesorg, a Roche Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója váltja. Az új elnök az egyesület következő időszakának szakmai és érdekképviseleti munkáját irányítja, az innovatív gyógyszeripar közös céljainak képviseletére és az egészségügyi szereplők közötti párbeszéd további erősítésére fókuszálva.
Az igazgatóság új elnöke, Peter Ahnesorg a kinevezése kapcsán kiemelte: „A célunk világos: egy kiszámítható és átlátható rendszer támogatása annak érdekében, hogy az innováció a lehető leggyorsabban eljuthasson a magyar betegekhez. Ez nemcsak a betegek szempontjából kulcsfontosságú, hanem azért is, mert az élettudományok területe egy olyan meghatározó ágazat, amely hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez.”
A korszerű terápiák hozzáférését sürgetikAz AIPM szerint az egészség alapvető érték kell, hogy legyen, valamint a humántőkébe és az innovációba történő befektetés a kormányzati politika szerves részét kell, hogy képezze. Éppen ezért az AIPM egyik legfontosabb célja továbbra is az, hogy Magyarországon rendszerszinten biztosított legyen a hozzáférés a korszerű, innovatív terápiákhoz.
Minden új hatóanyag befogadása nemcsak a reményt és a gyógyulás lehetőségét jelenti az érintettek és családjaik számára, hanem közvetlenül hozzájárul a magyar gazdasághoz is azáltal, hogy csökkenti a betegségek okozta terheket, lehetővé teszi az emberek munkába való visszatérését, valamint mérsékli az egészségügyi rendszerre és az abban dolgozókra nehezedő nyomást.
A technológiai fejlődés gyorsasága és a nemzetközi gyakorlat szerint azonban a gyógyszerbefogadási döntéseknek egy kiszámítható, jogszabályilag rögzített és rendszeres folyamat részét kell képezniük. A rendszeresség és a kiszámíthatóság a garancia arra, hogy a tudomány legújabb eredményei és a magas színvonalú ellátás az új gyógyszereken keresztül a lehető leghamarabb elérhetővé váljon az érintettek számára.
A klinikai kutatások bővítése is célAz AIPM másik kiemelt feladata a klinikai kutatások bővítése, hiszen nemzetgazdaságilag is fontos cél, hogy az ország megőrizze versenyképességét az élettudományok területén. A klinikai kutatások területén ugyanis egyre nagyobb a verseny világszerte. Ilyen környezetben fontos megvizsgálni, hogyan tudja Magyarország megerősíteni a helyét Európában és a nemzetközi színtéren. Az érintettek számára különösen fontos lehet, hogy minél több klinikai vizsgálathoz férjenek hozzá, hiszen ez új kezelési lehetőségeket jelenthet számukra. Ezért közös cél lehet, hogy Magyarország tovább erősítse szerepét ezen a területen, együttműködésben minden érintett szereplővel.
Ennek érdekében a jelenlegi igazgatóság továbbra is elkötelezett amellett, hogy megerősítse és még intenzívebbé tegye a párbeszédet a kormányzat kulcsszereplőivel. Az AIPM továbbra is nyitott minden olyan intézménnyel való együttműködésre, amely hozzájárulhat a magyarországi egészségügyi ellátás javításához. Ennek megfelelően tovább folytatja együttműködését a magyar orvosi egyetemekkel, betegszervezetekkel, gyógyszerészeti egyesületekkel és a gyógyszeripar további szereplőivel.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Jön a nulla százalékos áfa a vényköteles gyógyszerekre | 0 | 16.54 | 25-08-2026 |
| 2 | Már nem fikció, élesben elindult – így néz ki, amikor van egy házi AI-ügynököd, aki bevásárol helyetted és a bankkártyádat is rábízod | 5 | 7 | 08-07-2026 |
| 3 | Richter Érdemérem: október 4-ig pályázhatnak a háziorvosok | 0 | 11.33 | 24-09-2026 |
| 4 | Megvan Magyar Péter és Kovács Árpád utódja az MBH Banknál | 0 | 7.58 | 21-09-2026 |
| 5 | Kapitány István megnevezte az állami bank új vezetőjét, mutatjuk, mit kell tudni róla | 0 | 7 | 08-07-2026 |
| 6 | Kritikus a helyzet Magyarországon: megszólalt a gazdák új moratóriumáról a Bankszövetség | 0 | 6.4 | 28-08-2026 |
| 7 | Megújul az Autisták Országos Szövetségének Info-Pont hálózata | 0 | 12.18 | 24-09-2026 |
| 8 | Új technológiai szövetséget épít az EU, a világ legnépesebb országa előtt nyílhat meg a Horizon | 0 | 6.97 | 16-07-2026 |
| 9 | Országos segítség az evészavarral élőknek | 0 | 17.17 | 24-09-2026 |