Vasvári Vivien egy pillanat alatt megnevettette a társait.
Vasvári Viviennek sikerült a lehetetlen: egy pillanat alatt jókedvre derítette az összes játékostársát a feszült helyzet ellenére. Az Árulók Kerekasztal szertartásánál egyik pillanatról a másikra változott meg a hangulat.
Még a legfeszültebb pillanatokban is történhet valami, ami megtöri a komor hangulatot. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban keddi adásában Vasvári Vivien akaratlanul is megnevettette a játékosokat, amikor egyetlen betűt kihagyva írta fel annak a nevét, akit Árulónak tartott. A Kerekasztalnál kitört nevetés egy pillanatra minden gyanúsítást háttérbe szorított.
Vasvári Vivien okozta a legviccesebb pillanatot Az Árulók keddi adásában (Fotó: RTL)Az Árulók szereplői nem bírták visszatartani a nevetésüketA szertartás során egymást érték a vádak, a játékosok próbálták megfejteni, ki játszik ellenük, majd elérkezett a szavazás ideje. Mindenki krétával írta fel a táblájára annak a nevét, akit a leggyanúsabbnak talált, a voksokat pedig sorra felfedték a többiek előtt. Ahogy egyre több név került elő, a feszültség szinte tapinthatóvá vált.
Ekkor következett Vasvári Vivien, aki Csonka Andrást szerette volna megnevezni. Csakhogy a színész becenevét, a Csonka Bandit akarta felírni, ám valahol elveszett egy betű, így a tábláján végül a Csonka Badi név szerepelt. Amint a többiek meglátták a feliratot, többen is küzdöttek azzal, hogy megőrizzék komolyságukat. Csonka András arcán is megjelent egy visszafojtott mosoly, Mikecz Estilla azonban nem tudta tovább türtőztetni magát: a kezeit az arca elé emelve nevetésben tört ki. Szőke Rebeka szintén elnevette magát, és a síri csöndben egyre nehezebb volt úgy tenni, mintha semmi különös nem történt volna.
Csonka András tovább fokozta a helyzetet (Fotó: RTL)Ez volt Az Árulók 2026-os évadának legviccesebb pillanataVasvári Vivi eleinte értetlenül figyelte a reakciókat, és nem értette, mi váltotta ki a többiekből ezt a kitörő jókedvet. Estilla végül nevetés közben szólalt meg:
Bocsánat, ezt szerintem javítsuk ki.
„Mi van?” – kérdezte Vivi, majd újra rápillantott a táblájára. Amikor végre ő is észrevette az elírást, már nem tudta megállni nevetés nélkül, és gyorsan kisatírozta a hibás nevet. Ekkorra azonban már az egész társaság nevetett.
Csonka András sem hagyta ki a lehetőséget, hogy tovább fokozza a pillanatot. A színész a maga módján reagált a furcsa névváltozatra:
Miért? Miért nem jó ez?
A rövid közjáték oldotta a Kerekasztalnál uralkodó feszültséget, a szavazás azonban folytatódott, és hamarosan ismét komolyra fordult a helyzet.
A voksok összesítése után Katz Dávid neve szerepelt a legtöbbször a táblákon, így neki kellett elhagynia a játékot. A döntő pillanatban, az Igazság körében elárulta, hogy valóban Árulóként vett részt a műsorban. A játékosoknak ezzel először sikerült leleplezniük egy gyilkost, ami hatalmas örömöt váltott ki belőlük.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Bulikirálynők nyomában: a szerep, ami felőrli a személyiséget | 0 | 7.66 | 02-08-2026 |
| 2 | Megelevenednek a vámpírlegendák a Vajdahunyadvár falai között | 0 | 6.4 | 15-10-2026 |
| 3 | Orosz fenyegetés ide vagy oda: kiderült, hányan fognának fegyvert a hazájukért | 0 | 10 | 15-10-2026 |
| 4 | Rejtély, mit nyelt le ez a bizarr mélytengeri hal | 0 | 8.62 | 15-10-2026 |
| 5 | Erre a kérdésre Wágner B. György már megadta a választ Sarah bugyiban című könyvében. Természetesen… | 0 | 23.33 | 14-08-2026 |
| 6 | Majdnem megfojtotta a hatalmas piton a vadállatos influenszert | 0 | 7.66 | 15-10-2026 |
| 7 | Várkonyi Andrea interjút adott: „Mi már bármit teszünk, semmi nem jó” | 0 | 7.27 | 24-09-2026 |
| 8 | Demcsák Zsuzsa kameránkon át szólt a lányához: „Innen üzenem, hogy szigorú anya vagyok!” | 0 | 8.1 | 19-08-2026 |
| 9 | Veszélyes hal bukkant fel a kedvelt nyaralóhelyeken | -5 | 5 | 19-07-2026 |