A 37 éves támadó a mai napig nem tudott túllépni a traumán.
Andy Carroll, a korábbi kilencszeres angol válogatott futballista az önéletrajzi könyvében eddig nem ismert, megrázó történetet osztott meg: állítása szerint 2021-ben szexuális támadás áldozata lett, az elkövetőt pedig később szexuális bűncselekmények miatt három év börtönre ítélték. A Liverpool egykori csatára szerint a történtek hosszú időn át alapvetően meghatározták az életét, és még most sem tudott teljesen túllépni rajtuk.
A Liverpool egykori csatára az „Owning It” című önéletrajzi könyvében azt írja, hogy az eset idején néhány italt fogyasztott, majd korán lefeküdt aludni. Arra ébredt, hogy az általa csak „celeb barátként” említett férfi bebújt mellé az ágyba, és szexuálisan bántalmazta. A futballista ezt követően kidobta a férfit a házából, majd amikor az megpróbált visszajutni, Andy Carroll saját elmondása szerint eszméletlenre verte. Ezután rendőrt hívott, majd gyermekei dadájának karjaiban folyamatosan zokogott.
Andy Carrollért (balra) korábban rekordösszeget fizetett a Liverpool „Ami velem történt, az életem minden területére hatással volt” – fogalmazott Caroll a történtek hatását érzékeltetve.
Azt is elárulja, hogy az eset hosszú időn keresztül napi szinten foglalkoztatta, és még a futballra sem tudott megfelelően koncentrálni.
Minden egyes nap eszembe jutott, és emiatt nehéz volt bármi másra koncentrálnom, még a futballra is. Ami velem történt, annak a traumája nem múlt el”
– hangsúlyozza.
Szexuálisan bántalmazták a Liverpool korábbi rekordigazolásátCarroll sokáig bizonytalan volt azzal kapcsolatban, hogy nyilvánosságra hozza-e a történetet. Barátnőjével, Lou Teasdale-lel is hosszasan beszélgetett arról, hogy szerepeljen-e a könyvben. A kiadóját is kerülte, végül azonban az utolsó pillanatban úgy döntött, vállalja a történetet.
Szexuálisan bántalmaztak, tessék, kimondtam. Már belegondolni is félelmetes, és korábban csak néhány ember tudott róla”
– idézi a The Sun a kilencszeres angol válogatott támadót, aki 2011 januárjában akkori rekordnak számító 35 millió fontos összegért igazolt le a Liverpool a Newcastle Unitedtól.
A futballista szerint nem pusztán azért döntött a nyilvánosság mellett, hogy saját történetét elmondja. Abban bízik, hogy vallomása más, hasonló helyzetben lévő embereknek is segítséget jelenthet.
„És ha azzal, hogy beszélek róla, akár csak egyetlen embernek is segítek, akkor megérte” – fogalmaz.
Carroll a könyvében pályafutása és magánélete más, kevésbé súlyos fejezeteiről is őszintén ír. A Newcastle United és a Liverpool egykori támadója elismeri, hogy a pályán kívül az évek során jóval intenzívebb életet élt, mint sok más futballista. Sztriptízklubokról, bárokról, kaszinókról, fesztiválokról, alkoholról és a futballistákra jellemző kiváltságos élet árnyoldalairól is beszámol.
Elmondása szerint egyszerű, hétköznapi életet szeretett volna.
„Hétvégén eljárni a barátaimmal, és a válogatott szünetekben velük nyaralni” – írja Carroll, aki szívesen járt volna fesztiválokra, szeretett volna inni pár italt, és úgy hibázni, hogy abból ne legyen másnap újságcikk.
Carroll szerint azonban amikor fizetése heti 200 ezer fontra emelkedett, az életmódja is megváltozott.
Hamarosan bárokban, sztriptízklubokban és kaszinókban töltöttem az időmet. Biztos vagyok benne, hogy többet szórakoztam, mint az átlagos játékos”
– írja Carroll, aki azonban nem bánja teljes egészében ezt az időszakot.
Andy Carroll az uruguayi Luis Suárezzel együtt érkezett a LiverpoolhozA könyv egy másik állítása komoly botrányt is kirobbantott. Carroll szerint Wayne Rooney a 2010–2011 körüli válogatott összetartások idején játékosokat hívott a szobájába alkoholt fogyasztani.
Az angol válogatott korábbi csapatkapitánya a hírek szerint jogi lépéseket fontolgat, és ügyvédi levelet küldött a könyv kiadójának.
Carroll jelenleg az angol hatodosztályban szereplő Dagenham & Redbridge futballistája és másodedzője. A klub stadionjában könyvbemutatót és élő kérdezz-feleleket is tartottak volna vele, azonban az eseményt néhány órával a kezdés előtt „előre nem látható körülményekre” hivatkozva törölték.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Repült a műanyag fej, Szoboszlai elképesztő lövéssel kápráztatta el a liverpooli csapattársait | 0 | 8.4 | 24-07-2026 |
| 2 | Hazugsággal vádolják a Liverpoolt, szaftos pletyka kapott szárnyra | 0 | 8.71 | 18-08-2026 |
| 3 | „Jobb kell tőle” – bírálat született Szoboszlai Dominikról és Kerkez Milosról Liverpoolban | 0 | 15.88 | 19-08-2026 |
| 4 | „A bombáinkat hasonlítgatjuk” – Szoboszlai és Kerkez posztja óriásit robbantott | 0 | 8.98 | 19-08-2026 |
| 5 | Teljes útzár van, tragédia történt a 4-es főúton | 0 | 8.52 | 25-09-2026 |
| 6 | Lionel Messi megtörte a csendet: megszólalt az édesapja haláláról | 0 | 14.65 | 12-08-2026 |
| 7 | Eltemették a sportlegenda váratlanul elhunyt fiát, Alex koporsóját gyásztól megtört édesapja vitte | -10 | 5 | 08-07-2026 |
| 8 | Saját halálát okozta egy férfi, miközben be akart jutni házába | 0 | 10 | 31-07-2026 |
| 9 | Temetkezési botrány: négy édesanya még mindig nem tudja, mi történt a gyermekével | 0 | 8.19 | 31-07-2026 |