A külügyminiszter is kizárta, hogy hazánk területén létesüljön stratégiai üzemanyag- és olajtermék-tároló Ukrajna számára.
Néhány nappal ezelőtt még éles diplomáciai üzengetés zajlott Budapest és Kijev között a Kárpáti Nyolcak miatt, mostanra már úgy tűnik, sikerült enyhíteni a feszültségen. Orbán Anita szerint tisztázták a félreértéseket ukrán kollégájával.
A magyar külügyminiszter az ENSZ közgyűlésének hetében többször is tárgyalt ukrán kollégájával, és szerinte sikerült rendezniük a Kárpáti Nyolcak körül kialakult félreértéseket. Orbán Anita az Index Kibeszélő Extra című műsorában beszélt az elmúlt napok magyar-ukrán diplomáciai konfliktusáról. Beszámolt róla, hogy tárgyalásain világossá tette, hogy Magyarország nem zárkózik el az együttműködéstől, és azt sem zárta ki, hogy hazánk csatlakozzon a Kárpáti Nyolcakhoz. Minden olyan regionális és kétoldalú együttműködésben örömmel veszünk részt, amely az ország érdekét szolgálja, ehhez azonban előzetes párbeszédre és megfelelő előkészítésre van szükség – szögezte le a tárcavezető.
Orbán Anita külügyminiszter szerint sikerült rendezni a Magyarország és Ukrajna között kialakult félreértéseket (Forrás: Facebook)Orbán Anita a kormány álláspontjaként megerősítette Magyar Péter miniszterelnök korábbi bejelentését, miszerint a Tisza-kormány alatt
nem lesz hazánk területén Ukrajna számára stratégiai üzemanyag- és olajtermék-tároló kapacitás,
melynek előkészítéséről és lehetséges megvalósításáról a Mol és a Naftogaz memorandumot írt alá.
A Magyarország területéről kiutasított orosz diplomaták ügyéről azt mondta, hogy „ez teljesen szokásos folyamat a diplomáciában, ha olyan diplomatákat küld egy ország, akik nem a bécsi egyezmény konvenciónak megfelelően végzik munkájukat”. Egyelőre nem jelentkezett az orosz fél a kitiltott diplomaták miatt beígért kemény válasszal, a diplomáciai kapcsolatok élnek Oroszországgal – jelentette ki a külügyminiszter.
Orbán Anita szerint rendeződtek a félreértésekNéhány napja komoly diplomáciai vita alakult ki Magyarország és Ukrajna között, miután Magyar Péter arról beszélt, hogy Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak, és „jó okkal” nem vett részt a találkozójukon. Az ukrán külügyminiszter ezt követően szükségtelenül konfrontatívnak nevezte a magyar miniszterelnök kijelentéseit. Azóta azonban New Yorkban már személyes egyeztetések zajlottak a két ország között.
Orbán Anita igyekszik rendezni a Magyar Péter kijelentései után kialakult diplomáciai konfliktust – értékelte a külügyminiszter nyilatkozatát Deák Dániel. Az elemző kiemelte:
a külügyminiszter már azt sem zárta ki, hogy Magyarország később csatlakozzon a Kárpáti Nyolcakhoz.
A mostani helyzet így néhány nap megváltozott: az éles nyilvános üzengetést személyes tárgyalások és a későbbi együttműködés lehetőségének felvetése követte – összegzett Deák Dániel.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Jó hírt közölt Orbán Anita: stabilizálódott a vízhozam Szlovákia felől | 0 | 8.36 | 06-08-2026 |
| 2 | Karpatská osmička vyvolala nový spor Maďarska s Ukrajinou: Magyar nechce působit proukrajinsky | 0 | 12.15 | 24-09-2026 |
| 3 | МИД Венгрии пригрозил Украине | -3 | 7 | 30-06-2026 |
| 4 | Посла Венгрии вызвали в МИД Украины в связи с высказываниями Орбана | 0 | 0 | 31-01-2023 |
| 5 | МИД Украины вызвал посла Венгрии из-за якобы антиукраинских высказываний Виктора Орбана | 0 | 0 | 16-11-2018 |
| 6 | Венгрия вызвала посла Украины из-за спора о сделке Будапешта с "Газпромом" | 0 | 0 | 28-09-2021 |
| 7 | Посла Венгрии в Киеве вызовут в МИД из-за слов Орбана о "ничейной земле" | 0 | 0 | 27-01-2023 |
| 8 | Глава МИД Венгрии Орбан выразила готовность встретиться с Лавровым | 0 | 7.2 | 24-09-2026 |
| 9 | Стало известно о намерении одной страны обратиться к США по вопросу энергоносителей из РФ | 0 | 8.1 | 24-09-2026 |