Debrecenben nem járt sikerrel az életmentés.
Debrecenben nem járt sikerrel az életmentés. Az Országos Mentőszolgálat szomorú esetről számot be.
"Van, hogy az emberfeletti küzdelem sem elegendő" - kezdte megrázó bejegyzését az Országos Mentőszolgálat.
Szomorú esetről számolt be az Országos Mentőszolgálat / Fotó: MediaworksAz Országos Mentőszolgálat mentőápolója mindent megtett a betegértEgyetemi órájára készülődött Németh Gergely szentendrei mentőápoló Debrecenben, amikor telefonjára riasztás érkezett a Szív City alkalmazáson keresztül. A szabadnapos életmentő azonnal a megadott helyszínre sietett, ahol egy idős férfi újraélesztése zajlott. A beteg otthona előtt, az utcán esett össze, ezt pedig egy szintén szabadnapos egészségügyi dolgozó észlelte, aki értesítette a mentőket és megkezdte az életmentést.
Gergely azonnal bekapcsolódott az ellátásba, és a rohamkocsi kiérkezéséig küzdött a beteg életéért, majd a helyszínre érkező bajtársak munkáját is végig segítette. Sajnos azonban van, amikor még az időben megkezdett újraélesztés, a példás összefogás és a számos emelt szintű beavatkozás sem elegendő. A beteg életét a hosszú küzdelem ellenére sem sikerült megmenteni
- írta Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | 20 évvel ezelőtt elszabadult a pokol Budapesten - munkatársunk drámai emlékeit idézte fel a zavargásokról | 0 | 11.57 | 20-09-2026 |
| 2 | 4 ezrelékes véralkoholszinttel vezetett, napokkal később meghalt a sofőr | 0 | 14.65 | 20-09-2026 |
| 3 | Akció indult a kórházban hagyott csecsemőkért, de nem egyeztettek a kórházakkal | 0 | 8.86 | 19-08-2026 |
| 4 | Halálos baleset történt Budapesten, több sérült is van | -2 | 3 | 16-07-2026 |
| 5 | Egy ember meghalt a székesfehérvári lakástűzben, többeket kórházba szállítottak | 0 | 8.71 | 19-08-2026 |
| 6 | Fordulat az Akácfa utcai gyilkosság ügyében: elengedték a gyanúsítottat, volt alibije | 0 | 7.9 | 20-09-2026 |
| 7 | Három gyermek és egy nő halt meg orosz dróntámadásokban Kijevnél | 0 | 6.94 | 21-09-2026 |
| 8 | Ferihegynél történt meg a baj, késésekre, dugóra kell készülni | 0 | 7.66 | 21-09-2026 |
| 9 | Kutat ásott a telkén, amikor előkerült a második világháború veszélyes robbanószere | 0 | 8.62 | 21-09-2026 |
| 10 | Rendkívüli bejelentés jött: holttestet találtak a Gellért-hegynél | 0 | 10 | 21-09-2026 |