Több száz magyar turista nem tud hazajönni az Etna miatt.
Több ezer turista rekedt Szicíliában az Etna aktivitása miatt, köztük több száz magyar is. Azonban beszámolójuk szerint semmilyen érdemi segítséget vagy tájékoztatást nem kaptak a magyar külképviselettől.
„A nagykövetséget hívtuk, azt mondták, sok szerencsét” – ezt mondta egy Szicíliában rekedt utas Sebestyén Balázs reggeli rádióműsorában, ahol arról számolt be, hogy bár próbáltak az olaszországi magyar külképviselettől segítséget kérni, de érdemi választ nem kaptak.
A külképviselet a férfi állítása szerint sok szerencsét kívánt a vulkánkitörés sújtotta régióból való hazajutáshoz Szerda délelőttig teljesen felfüggesztették Catania repülőterének forgalmát az Etna vulkáni aktivitása miatt. Több ezer turista rekedt Szicíliában, köztük magyarok is, akik nemcsak egymásnak próbáltak segíteni, de a magyar külképviselettől is igyekeztek segítséget kérni, hiába.
Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg a történteket, azt kérdezve, mi történik a minisztériumban?
A rádió számára nyilatkozók szerint több száz magyar rekedt kint a vulkánkitörés miatt. Az egyik nyilatkozó szerint voltak olyanok akik teljesen összeomlottak, sokaknak még szállása sem volt, segítséget pedig nem kaptak. A megnövekedett tömeg miatt a vonat sem opció, hiszen a helyek már erre is elfogytak, az autóbérlés pedig szintén lehetetlen. Takács Péter a Hír Tv-nek nyilatkozva azt mondta, hogy felháborítónak tartja, hogy a külügyminisztérium cinikusan reagál egy bajbajutott állampolgár segítség kérésére.
Az Origo az elhangzottak kapcsán megkereste a külügyminisztériumot, hogy kívánják-e kommentálni a telefonáló állításait. Emellett azt is megkérdeztük, hogy rendelkeznek-e pontos adatokkal arra vonatkozóan, hogy hány magyar rekedt kint, illetve terveznek-e valamilyen formában segítséget nyújtani nekik a hazajutásban. Cikkünket válasz esetén frissítjük.
| # | Наименование новости | Тональность | Информативность | Дата публикации |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Megszólalt a Sziget Fesztivál az energia- és vízellátási helyzetről: ezt üzenik a jegyvásárlóknak | 0 | 8.01 | 02-08-2026 |
| 2 | Magyar Péter szerint a valódi vezető nem helikopterekkel repked | 0 | 8.92 | 12-08-2026 |
| 3 | Elfogatóparancsot adtak ki egy 26 éves férfi ellen – a rendőrség a lakosság segítségét is kéri | -2 | 6 | 10-07-2026 |
| 4 | Сийярто назвал позором ответ ЕК о безопасности нефтепровода "Дружба" | 0 | 0 | 15-10-2025 |
| 5 | Óriási avartűz miatt bénult meg a közlekedés Veszprém környékén, lezárták a 8-as főutat - videó | 0 | 6.78 | 12-08-2026 |
| 6 | Tűz ütött ki egy vonaton - evakuálták az utasokat | 0 | 5 | 10-07-2026 |
| 7 | Kísérteties pillanat: 10 évvel ezelőtti családi fotójuk lógott az Airbnb-szállás falán – videó | 0 | 5 | 15-07-2026 |
| 8 | Elhalasztva: nem ment át az újabb Oroszország elleni szankciós csomag Brüsszelben | 0 | 5 | 16-07-2026 |
| 9 | Венгрия не рассматривает возможность выхода из ЕС | 0 | 0 | 24-08-2021 |