Gogolhoz, Kafkához, Melville-hez hasonlították, munkásságát lebilincselő és vizionárius életműként emlegették – Krasznahorkai László magyar íróról, az idei irodalmi Nobel-díjasról van szó. Évek óta az esélyesek között emlegették. Miért épp most kapta meg ezt a díjat? Vajon mennyire ismerjük őt itthon? Mit jelent a magyar kultúra exportképessége és az országimázs szempontjából, hogy Kertész Imre után van egy újabb irodalmi Nobel-díjasunk. A Címlapban a Krasznahorkai szövegeit is gondozó Szegő Jánossal, a Magvető szerkesztőjével és Boros Tamással, az Egyensúly Intézet társalapító igazgatójával beszélgettünk.

A videópodcastot itt nézheti meg:

Ha inkább csak hallgatná a beszélgetést, kattintson ide:

• A Nobel-díj nemcsak egy szakmai irodalmi díj, hanem politikai díj, ha tetszik, kultúrpolitikai díj is. Krasznahorkai László 2015-ös Nemzetközi Man Booker-díja szakmailag talán még nagyobb presztízsű díjnak számít.
• Krasznahorkait Nádas Péterrel együtt évek óta a Nobel-díj esélyesei között tartják számon. Csak tippelni lehet, miért épp idén kapta meg ezt az elismerést. Talán az a közeg, amiben jelenleg van a világ, az a krízishelyzet, mint realitás, jobb kontextus, alkalmasabb közeg Krasznahorkai prózájához.
• Balassa Péter irodalomtudós adta Tarr Béla filmrendező kezébe Krasznahorkai Sátántangóját. Ha van fontos pillanata ennek a Nobel-díjnak, akkor az, hogy az immár huszonkét éve meghalt Balassa Péter ezt a gesztust megtette. Ezek a filmek úgy zseniálisak, hogy abszolút kapcsolódnak az eredeti művekhez.
• Sokszor szentségtörésnek érezzük, hogy a kultúrát forintosítsuk, pedig a magyar GDP-ben a kultúraiparnak nagyobb a hatása, több pénzt termel, mint a teljes mezőgazdaság.
• A kultúrpolitika feladata lenne, hogy legyen stratégia a magyar kultúra exportjára, amely megmutatja azt, hogy a mindenkori döntéshozók szerint hogyan lehetne a magyar kultúrát megismertetni a világban. Izgalmas kérdés, hogy például egy ilyen, az imázsépítés szempontjából is nagyon fontos díjjal a kultúrpolitika mit tud kezdeni.